Egy mélyen megható fantasy történet sajátos mitológiával és

fordulatos cselekménnyel

Sylvia Whitehawk romantasy duológiájának befejezése újra és újra a sötétség mély

bugyraiba taszít, hogy aztán onnan emeljen fel – majd dobjon le ismét.

Ebben a könyvben sosem tudhatod előre, mi fog történni. Amikor azt hinnéd, sejted, a következő sorban olyasmi vár rád, amit sehonnan sem láttál jönni. Na és, hogy az épp olyan esemény lesz-e, ami a teljes kétségbeesés szélére sodor, vagy épp onnan segít fel? Hát, sok sikert a találgatáshoz – szükséged lesz rá.

Mindezeket úgy mondom, hogy azon szerencsések közé tartozom, akik Az elme sorozat legelső verzióját még Wattpad-en olvashatták – de még így is annyi meglepetést okozott számomra a történet, hogy minden egyes eseménynél izgultam, vajon hogyan fog végződni. Sylvia számos újítást tett a könyvbe, de mindezt sikerült úgy megoldania, hogy megőrizze az eredeti verzió kulcselemeit. Így nagyjából ugyanazt a történetet olvashattam, amit régen megszerettem – csak egy annál jóval árnyaltabb, összetettebb, logikailag is erősebben felépített verzióban. Méghozzá számos új, izgalmas elemmel és háttérinfóval fűszerezve.

Ami a történetet illeti:

A második kötet cselekménye rövidesen azután veszi fel a fonalat, ahol az első végződött. Csapatunk iszkol Vellirből, miután – bár véres harcok árán –, de kiszabadultak Assar fogságából, a király két valor kardot is magával ragadva eltűnt – csupán az elméjéből felfedett sokkoló titkokat hagyva maga után. A társaság tehát alig ocsúdva az eseményekből, hagyja el a szörnyűségek helyszínét, szívükben kimondott és kimondatlan emlékek súlyával: Köztük Linna fájdalmas elvesztésével és az esküjét illető részletekkel Daven kapcsán.

A történtek természetesen bőven rányomják a bélyegüket a csapat moráljára is már a kezdetekkor (pedig szerencsétlenek bőven kapnak bonyodalmat a nyakukba a következő pár száz oldalban is). A gyász árnyéka folyamatosan ott lebeg körülöttük, emellett újabb és újabb legyőzhetetlennek tűnő akadályok gördülnek eléjük, amitől az esélyeik nem egyszer tűnnek kilátástalannak… ezeket pedig sikerült az írónőnek az egyik legrealisztikusabb módon átadnia, amit valaha olvastam. A szereplők itt nem csak „robotoknak” érződnek, akik buldózerként mennek előre a cél felé bármi áron. Nem. Itt érzelmek vannak. Csend van. Kiviharzások. Küzdelem a már-már megváltásnak tűnő feladás ellen, belső harc a saját elmével és szívvel, és nem utolsósorban igyekvés az egymással való törékeny kapcsolatok fenntartására is.

Annak érdekében, hogy ebbe belemélyülhessünk, a kötetben több szereplő gondolataiba is bepillantást nyerünk. Jobban megismerhetjük őket, mint valaha, ezáltal pedig méginkább belophatják magukat a szívünkbe – ha épp nem húznak fel valami miatt ugyebár. Azt, hogy ebben a kötetben már több nézőpontot is kapunk, a könyv *egyik* legjobb elemének tartom. Személy szerint odáig vagyok az olyan történetekért, ahol nem csak a főszereplők, hanem a mellékszereplők is kidolgozottak, illetve fókuszt kapnak, itt pedig a mellékszereplők is mind élő-lélegző főszereplőknek érződtek: ki-ki a saját életében.

Mind oszlopos tagjai a csapatnak fontos szereppel, sajátos hanggal, egyedi múlttal, értékrenddel, jövőképpel, és mindennel, ami kell egy hiteles karakterhez. Ezeket pedig az írónőnek sikerült túlírás nélkül, tömör, de ütős párbeszédekben és jelenetekben is megmutatnia, ami csak méginkább hozzáad a realisztikussághoz.

Én a hiteles karakterbemutatást ebben a történetben 10/10-re értékelném!

Na de túllendülve a belső konfliktusokon – amik a külsőkkel egyaránt végigívelnek a történeten –, áttérnék az utóbbiakra, amik legalább ugyanennyire kidolgozottak.

A csapat tagjai nem csak az első kötetben történtek problémáira igyekeznek megoldást találni, hanem számos új, váratlan bonyodalommal kell szembenézniük. Általunk eddig nem látott helyekre is sodródnak, ahol új személyekkel ismerkednek meg. Köztük olyan kivételesekkel is, amilyenekkel többségük talán soha nem is gondolta volna, hogy egyáltalán beszédbe elegyedhet.

Azonban olyasvalakik – vagy valamik – is az útjukba kerülnek, akikről eddig pusztán a tábortűznél elsuttogott mesékben, legendákban hallottak… ám most valamennyi nagyon is valós fenyegetéssé válik.

A mitológia, köztük a legendák, istenek, mágiák mind-mind egyre jobban szárnyat bontanak ebben a kötetben. Nagyobb szerepet kapnak különféle – ismerős és eddig ismeretlen – lények és entitások is, ezáltal pedig egyre jobban elmerülhetünk az író által megalkotott elképesztő világban.

És miközben a mítoszok és történelmi események a jelen szálaival látszanak összefűződni a káosz közepén… főhőseinket még a múltjukból is árnyékok üldözik – nem egészen csak képletesen. Felbukkan valaki, akiről azt hiszik, már rég maguk mögött hagyták – de most brutális kegyetlenséggel tér vissza csak azért, hogy mindent tönkretegyen. Ráadásul nem éppen úgy tűnik, hogy hagyná magát egyszerűen lerázni. Addig biztosan nem, míg bosszút nem áll az őt ért sérelmekért. Ahhoz túlontúl eltökélt – és talán egy kicsit őrült is.

Mindezekből látszik tehát, hogy bőven adott minden a szereplőink életének megnehezítéséhez, de nem kell aggódnunk amiatt, hogy harc nélkül feladnák. Kivételes származású és,- vagy erejű mágusokról, igézőkről és árnyőrről van ugyanis szó, akikben mind ott lapul a potenciál, hogy elképesztő tetteket hajtsanak végre. Ehhez azonban szükség van rá, hogy szembenézzenek magukkal és másokkal, valamint felszínre hozzák a bennük rejlő különleges, mágikus képességeik legjavát.

És bár olykor összeütköznek egymással a terveik kivitelezési módszerei kapcsán, egy valami mindegyikükben közös: nagy célok lebegnek a szemeik előtt, amik felé vezető úton a saját- és mások békésebb jövőjébe vetett hit hajtja őket előre.

De mégis miféleképpen valósíthatnák ezt meg egy olyan királyságban, ahol az uralkodó egymás ellen fordította népét, ráadásul üldöztetni kezdte a mágusokat?



Hát erre már csak a könyvben kaphattok választ. Annyit azonban talán elmondhatok, hogy ehhez több kell egy maréknyi személynél – és ennek felismerésekor indulnak be az események úgy igazán. Mert a jobb jövőért küzdőket bizony össze is kell gyűjteni, hogy közös erővel eljuthassanak a végső nagy összetűzésig a cél érdekében. Ez pedig nem épp zökkenőmentes küldetés.

A történet lezárásáról nem merek egy szónál többet mondani a spoilerek elkerülése végett – azt viszont háromszor:

Katarzis, katarzis, katarzis.

És egy bónusz szó:

Könnyek.

Na de hogy a totális keserűség, vagy esetleg az öröm miatt? Ezt nem lehet előre sejteni.

Számos feladat vár a csapatra, jóval nagyobb kaliberűek is, mint az első kötetben. Csaták, mágikus tárgyak, emberek, mágusok… és másfajta lények, entitások… adják fel nekik a leckét, amitől nem mellesleg királyságok, ja meg, mondhatni a világ sorsa függ.

Ennek fényében az írónő tőle eddig nem látott részletességgel mutatja be, miképp tudja beemelni a komolyabb politikai és harci tevékenységeket egy érzelmes fantasy regénybe. Egy olyan fantasy regénybe, ahol az érzelmi mélység, a romantika és a barátság, valamint a gördülékeny cselekmény és a fantasztikus világépítés teljes balanszban megfér egymás mellett – sőt remekül kiegészítik egymást.

Ez pedig olyan kombináció, ami felteszi a „tökéletes” szó koronáját egy történetre.

Ki-kiszakadva a különféle zűrökből nem igazán van megállás. Az események folyamatosan pörögnek, ami szinte kiált a „csak még egy fejezetet!” olvasói megjegyzésért mindegyik utolsó sor végén.

Viszont nem kell félni attól sem, hogy nem hagy fellélegezni a szöveg, vagy, hogy a sok fájdalom teljesen maga alá akarna temetni minket olvasás közben.

Sylvia ugyanis még a leglehetetlenebbnek tűnő helyzetekbe is képes volt olyan egyszerű természetességgel beszúrni poénokat, hogy még a legnagyobb káoszokat sem hagyhattam ott nevetés nélkül. Ez pedig nem csak szórakoztatóbbá, hanem sokkal szerethetőbbé és befogadhatóbbá is teszi a könyvet.

Ám erre a célra nem csak a viccek és könnyedebb jelenetek szolgálnak. Ugyanis ez a könyv a lehető legkülönfélébb módokon volt képes könnyeket csalni a szemembe. Hogy mikor a bánat, az öröm, vagy épp a nevetés miatt? Az az adott pillanattól függött, de a lehetőség mindhárom opcióra adott, akár egyetlen oldalon belül is.

Elég ritkán akad a kezembe olyan könyv, ami nem csupán a keserűségen keresztül akarja összefacsarni a szívem, hanem az öröm által is. Még ritkább az, amikor sikerül is neki. Ennél a kötetnél azonban nem egyszer fordult elő, hogy oldalakon keresztül lubickoltam a boldogságban, vagy a lelkem egy oly szegletét hatotta meg a beteljesedett boldogsággal, amire történet eddig csak nagyon-nagyon ritkán volt képes.



Így vált ez a könyv az egyik kedvencemmé.

Na de ki vagyok én? :)

Mint korábban említettem, olyan 2021 körül, Wattpad-en találtam rá eme duológia mindkét részére – amiket azóta már kiadott (vagy jelen esetben, kiadni készülő) könyv verziójában is olvashattam. Ezzel kapcsolatban két dolgot szeretnék kiemelni.

Az egyik az az első benyomásom Sylviről:

Már nem emlékszem pontosan hogyan, de ráakadtam a „blogjára”, és talán el sem olvastam egy fejezetet a végéig, mikor már az a gondolat fogalmazódott meg bennem, hogy „Na, hát, ha valamit a magyar Wattpad-ről, akkor ezt biztosan ki fogják adatni!” Azóta a pillanat óta követem szüntelenül a munkásságát.

(Azóta pedig, ahogy egy egyértelmű tény, ki is adták azt a kötetet.)

A második, amit megemlítenék, hogy milyen volt Sera történetét a módosításokkal és javításokkal újított verziójában olvasni a Wattpad-es verzióhoz képest:

Már az első kötet is jóval összeszedettebbre és színvonalasabbra sikerült az előző verziójánál, de amit a második kötet nyújtott a számos újításával együtt, az egy teljesen más kategóriává emelte – és a lehető legjobb értelemben.

Kívántatok már olyasmit, hogy bárcsak megnézhetnétek újra a kedvenc sorozatotokat, újraolvashatnátok a kedvenc könyveteket úgy, mintha – akár részben is, de – először tennétek? Hogy ismét ugyanúgy meglepődjetek, vagy épp izguljatok, könnyezzetek az események miatt?

Mert én igen.

Szoktam néha ilyesmiről ábrándozni, mivel tudom, a történet ugyanúgy elvarázsolna másodszor, mint először – ha nem jobban.

És Az elme hatalma – a régről megőrzött és új elemeinek elegye miatt – váratlanul pontosan ezt az élményt adta nekem.

Szavakkal nem tudom leírni, milyen varázslatos, hidegrázós érzés volt ez. Túlzás nélkül, én örökké hálás leszek érte.

Végezetül egy kis utóirat azoknak, akik a legvégéig maradtak:

Amit egy kicsit különvéve szerettem volna megemlíteni a történet kapcsán, pedig benne van: A szemfülesek – a.k.a. egykori Wattpad olvasók – kiszúrhattak néhány, khm, jó pááár olyan elemet, ami ismerős lehet egy másik történetből…

Amit azonban mindenkinek tudok mondani függetlenül attól, hogy Sera történetén kívül olvasott-e valamit Sylvitől online: az író csodás elméjében hatalmas potenciál rejlik, szóval, ha Az elme duológiát szerettétek tőle… semmiképp se hagyjátok ki azokat a könyveket, amik még a jövőben megjelennek. Főleg, ha egyaránt vágytok egy kis ismerősségre, és mégis, egy teljesen másik katartikus káoszra :D



Én biztos vagyok benne, hogy bármit is fog kiadni a kezei közül a jövőben, zseniális lesz. Abban is, hogy én olvasni fogom őket. Nem is egyszer. Ezek felől szemernyi kétségem sincs.

És nagyon-nagyon rémlem, a kis olvasóbeszámolóm után te is kedvet kapsz hozzá!